Először is elmesélem, hogy egész tavalyig Pesten éltem, szinte húst hússal ettem, döntöttem magamba a jó öreg kávét, míg Anyukám meg nem kóstoltatta velem a Ganodermás kávék egész sorát. (egyik finomabb mint a másik...) Aztán elköltöztünk kedvesemmel vidékre, és szeptemberben megszületett a kisfiam, Benedek. Szerencsére így adott volt a lehetőség, hogy kora tavasszal ültethettünk néhány zöldséget a kertbe, próbaképpen, hogy megnézzük milyen is az amikor a saját termést ehetjük, na és ha már az egészséges kávét isszuk, maximalizáljuk a hatást. :) Most már elmondhatom, hogy egészen más vegyszerek nélkül a zöldségek íze. A héten leszedtük az első tököt, kb másfél kiló volt. Sógornőméktől kaptunk házi tojást, én csináltam a zsemlemorzsát, így már csak a liszt volt bolti, amiből bepaníroztam mindet. Pesti lányként sose gondoltam volna, hogy egyszer ekkora örömöt fog okozni az első saját termesztésű vacsora :)
És még nincs vége a szezonnak, 1 héten belül leszedhetem a csillag tököket, kiszedhetem a krumplit, érik a málna és már elvirágzott a paprika meg a paradicsom, és fürgén nő a bab meg a kukorica. Aki teheti szerezze be ezeket a finomságokat inkább vidékről, háztól, mert mesés ízük van! Nem vizes, felfújt, agyon vegyszerezett. Ebből a kisfiamnak is bátrabban adok, és nagyon szereti. Ezt csak azért osztottam meg Veletek, hogy lássátok igenis lehet változtatni az életmódunkon, és nem kell hozzá, csak elhatározás és kitartás!